Szingapúr - a Forma-1 pályán sétáltunk



Szingapúr független ország, törpe városállam Ázsia délkeleti részén, közel 6 millió lakosa van. Az ország főszigetét északról a 900–1500 méter széles Johori-szoros választja el Malajziától. Az állam nevét a szanszkrit सिंह, simha, vagyis oroszlán és पुर, pura, azaz város szavakból kapta. 1965-ös függetlenedése óta Szingapúrban rohamos fejlődés indult el, amit nagyrészt előnyös gyarmati múltjának köszönhet. Szingapúr volt ugyanis a környék brit gyarmati központja. Stratégiai jelentőségű kikötője hamarosan a világ egyik legfejlettebb államává tette a várost. Nemzetközi felmérések szerint ez a városállam az egyik legkevésbé korrupt a világon.


Szingapúrba Phuketről repültünk egy éppen szétesni készülő JetStar repülővel, kb. négy órás késéssel.  Már érkezésünkkor a Changi repülőteren látszódott, hogy itt minden ultramodern és a pénz nekik egyáltalán nem probléma. Hatalmas a gazdagság, a rend és a fegyelem. A túlzott szabályozás következtében például az országban tilos rágózni!


A városállam utcáin Forma-1 versenyt is rendeznek, a pálya nyomvonala pedig kiváló szamárvezető a város felfedezéséhez (bár versenymentes időben ráismerni). A Marina Bay környéke igazán különleges látnivalókkal szolgál: medence a szálloda három felhőkarcolójának tetején, szuperfák, fényárban úszó épületek és hidak... 
A repülőnk késének köszönhetően először éjszaka fedeztük fel a várost, majd másnap megtettük ugyanezt és így egészen más arcát láttuk.



Szingapúr by night:










Szingapúr by day:

.  








Hát nem gyönyörű hely? :)


Universal Studios - Szingapúr

Szingapúr szórakoztató szigetén, a Sentosa-szigeten található a Universal Studios vidámparkja. A szigetre célszerű a monoraillel érkezni. A parkba a belépő igen borsos, de cserébe sok jó attrakcióra ülhet fel az ember: van itt Madagaszkár, Shrek, Jurassic Park, Transformers és egyéb filmes témájú játék. Egy kellemes napot el lehet itt tölteni, de a sok sorban állás garantált!






Ázsiai körutazásunk további állomásai


Forma-1 -es cikkek