Összegyűjtöttünk néhány olyan terméket, amelyek megkönnyítik, kényelmesebbé teszik az utazásokat, valamint minden utazónak örömet okoznak, így akár ajándékötletnek is kiválóak. Olyan tárgyakat válogattunk össze, amelyek nem kerülnek sokba, ám praktikusságuk miatt nem hiányozhatnak egy világjáró kollekciójából sem!
1. Konnektor adapter, amely a világon mindenhol használható
Sokféle adapter létezik, általában drágák, ötezer forint alatt ritkán lehet megúszni egy ilyen kütyü beszerzését áruházban, reptéren pedig ennek akár a többszöröse is lehet az ár. Amit mi most ajánlunk, az kb. 1.200 Ft-ért beszerezhető. A világon mindenhol használható, ráadásul a különlegessége, hogy a szokásos konnektor dugalj mellett 2 db USB töltő csatlakozó is van rajta. Csatlakozói behúzhatóak, így biztosan nem törnek le a bőröndben, ráadásul kis helyen is elfér. Praktikusságát nem nagyon kell magyarázni, hiszen USB-ről szinte minden tölthető manapság. Ha azonban ez mégsem elég, akkor ott a "megszokott" módszer: az adapter mellé vinni kell egy hármas elosztót is, és máris minden áramigény megoldva 😃
Itt vásárolható: http://bit.ly/2rvPPI3
2. Selfie bot
Néhány éve még kinevettük, aki ilyen bottal kalimpált előttünk, azonban mára már szinte minden utazó alapcsomagjában szerepel. Sok turistalátványosságnál ugyan tiltják a használatát, ennek ellenére praktikusságához nem férhet kétség, hiszen olyan szögből is tudjuk magunkat fotózni, amelyre egy "Could you take a picture of us, please?" megoldással soha nem lennénk képesek. A selfie botra a "minél hosszabb, annál jobb" alapigazság nagyon érvényes és igen hasznos az is, ha van a bot markolatában egy beépített fényképezés gomb!
Az általunk kiválasztott modellért nem kell egy vagyont fizetni, ráadásul kompakt és kb. ezer forintba kerül: http://bit.ly/2K8xsjk
Ha mégis selfie bot ellenes vagy, akkor egy tipp: olyan emberrel készíttess fotót magadról egy látványosságnál, aki lehetőleg japán és sokkal nagyobb/drágább gépe van, mint neked! Ők tuti nem lépnek le a gépeddel és a kép is jól fog sikerülni :)
3. Iratrendező és pénztárca
Egy komolyabb utazás előkészítése során rengeteg dokumentum keletkezhet, amelyeket magunkkal kell vinnünk, ezek befogadására egy normál buksza már nem alkalmas (útlevelek, beszállókártyák, biztosítás, hotelfoglalás...). Érdemes beszereznünk egy legalább beszállókártya méretű iratrendezőt, amelyben minden fontos dokumentumunkat szépen el tudunk helyezni. Sokkal könnyebb ebben tárolnunk mindent, mint egy női ridikülben kotorászni a beszállókapunál az útlevél után. Hátránya, hogy ha elhagyjuk, akkor mindenünk bukott, úgyhogy nagyon vigyázzunk rá!
A képen látható tartó 1.500 Ft-ért beszerezhető itt: https://amzn.to/2H5UneY
Ha külföldre utazunk, érdemes egy mini pénztárcát is magunkkal vinnünk, amelyben a helyi pénzünket tudjuk tárolni. Például egy ilyen cukit 25 Ft-ért: https://amzn.to/2GuOjv9
4. Piperetáska
Természetesen vihetjük a fogkefénket nejlonzacskóban is, a szállodában meg úgyis adnak szappant... Ám ennél sokkal kulturáltabb megoldás egy ilyen piperetáska, amiben minden fürdőszobai kellékünket el tudjuk rendezni. Mi a felakasztható változatot preferáljuk, így a szállodai fürdőszobában ki sem kell pakolnunk belőle. Hardcore utazóknak, miután a táskájukat feltöltötték Rossmann-os vagy DM-es mini termékekkel, otthon sem kell kipakolniuk belőle, hanem a fürdőszobájuk mindig készen áll a következő utazásra!
Ez a kényelem simán megér alig több, mint kétezer Ft-ot: https://amzn.to/2Gqymul
5. Felfújható fejpárna
Hosszabb (de akár rövidebb) repülős és buszos utak esetén alhatunk a szomszédunk vállán is, de amennyiben idegen ül mellettünk, a kellemetlenségek elkerülése végett használjunk inkább egy felfújható fejpárnát. Kicsi, kényelmes, olcsó. HETVENÖT Ft-os ára pedig sok kellemetlenségtől kímél meg minket és a mellettünk ülőket: https://amzn.to/2uDneom
Ahhoz, hogy az álmunk még kellemesebb legyen, vegyünk magunknak egy szemtakarót is. Hatvan Ft-ért szinte ajándék: https://amzn.to/2GL7OTK
6. BubbleBum, felfújható gyerekülés
Itt már írtunk erről a hasznos dologról. Ha van gyermekünk és külföldön autót bérlünk, akkor a gyerekülés bérlése igen lehúzós tud lenni. Vannak olyan országok, ahol ezt a költséget megspórolhatjuk, mert nem kötelező a gyerekülés (pl. Dubai), de nem gondolom, hogy bármikor is ezen kell spórolni! Ehelyett válasszuk a felfújható gyermekülést, amely minden biztonsági szabálynak és előírásnak megfelel, ráadásul kis helyen szállítható és sokszor felhasználható. Az árát már egy autóbérlés esetén visszahozza! Itt rendelhető: https://amzn.to/2uCl5Jk
7. Kaparós térkép
Minden utazónak és világjárónak hasznos ajándék és egyben kötelező darab is ez a kaparós térkép! Használata nem bonyolult: a térkép újkorában minden ország aranyszínű. Ahol már jártunk, azt lekaparjuk és szép színes országok bújnak elő. Az győz, aki leghamarabb lekaparja mindet 😀 Fontos: az utazásokra nem kell magunkkal vinni, hazaérkezésünk után otthon is lekaparható!
Innen rendelhető kb. 2.000 Ft-ért: http://bit.ly/2jIkspw